Luby-kastély és Rosarium
A rózsák kastélya
Nagyar, a jellegzetes szatmári falu, ahol a Kis-Túr siet a Tiszába, az elmúlt években fontos
idegenforgalmi célponttá vált a gyönyörűen újjávarázsolt Luby-kastélynak köszönhetően. A
kívül-belül felújított klasszicista stílusú épületet pompás rózsaliget öleli körül, a szökőkutas,
zenélő kertben, a trópusi pálmaház mellett szabadon sétálgató pávák teszik feledhetetlenné a
látogatást. Az ideális esküvői és rendezvényhelyszínül szolgáló kastélyban gyerekeknek és
felnőtteknek is izgalmas interaktív kiállítás hozza el a XXI. századot, ráadásként még egy
szabadulószoba is kialakításra került a falak között. A falu szélén pedig még mindig áll az
egykor hatalmas tölgy törzse, a Petőfi-fa, a költő egyik leghíresebb művére, a Tisza című
költeményre emlékezve.
Antik Rózsák Kertje
A legtöbb látogató a rózsákért jön, nem véletlenül, az ország egyik legszebb, legnagyobb
rózsakertje több ezer nemesített fajtájával, ötezer rózsatövével, gondozott sétányaival
egyedülálló látnivaló. Ráadásul információban gazdag táblák segítségével ismerhetjük meg a
különféle rózsafajták világát, nemesítőik történetét. A látványos faszerkezetű pálmaházban
több száz egzotikus növényt csodálhatunk meg, a mellé épült tágas épületrész ad helyet az
esküvői rendezvényeknek.
Élővilág a nagyari kastélyban
AKTUÁLIS
Varázslat és álom vár Önre a Rózsák Kastélyában! Válassza a Luby-kastélyt esküvője helyszínéül és legyen részese a történelmi hagyománynak!
A Luby kastély igazi mennyország kisgyermekes családok számára. Az interaktív múzeum és szabaduló szoba kellemes fejtörést biztosít kicsiknek és nagyoknak és garantáltan összekovácsolja a generációkat!
Egy napra igazi királyfinak és királylánynak érezheti magát a Rózsák kastélyában! Egy mesebeli kastélyban szervezné meg születésnapját? Mi valóra váltjuk az álmot! Foglalja le a kastélyt még ma!
A pompázatos kastély udvara számtalan csodát rejt és lélegzetelállító környezetet biztosít rendezvények lebonyolításához. Engedje, hogy magával ragadja a több ezer rózsa látványa, a zenélőkertünk és szökőkútjaink romantikus hangulata, valamint a közelmúltban épült trópusi pálmaházunk szépséges eleganciája. Az udvar állandó lakói többek közt a páva, aki méltóságteljesen jár-kel a birtokon és jó cimboraságot ápol Margit kutyával, aki éberen őrzi a kastély kincseit. Ha szeretne barátságba kerülni velük, és része lenni a varázslatnak, látogasson el mesebeli rózsavilágunkba! Tervezze meg a látogatását még ma!